Lehull a lepel... /álarcban/

A történet a képzelet szüleménye.A történet szereplői kitaláltak. Bárminemű egyezés valós személyekkel, vagy eseményekkel kizárólag a véletlen műve.

"Tovább is van..., mondjam még...?"

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány.

Ez a királylány azt hitte magáról, hogy ő tökéletes, ha nem is hitte, azt terjesztette.

És persze mindenki mást alattvalójának tekintett, ami persze egy királylánynál nem nagy ügy.

Leányzónk nem volt megelégedve életével, úgy gondolta, hogy számára sokkal több dukál, ezért még zsenge ifjonc korában egyszer felötlött benne a gondolat, szerezni kéne egy grófot, vagy bárót magának. Olyat, aki felett kedvére uralkodhat.

• Mivel nem volt biztos benne, hogy ezt fondorlatok nélkül meg tudja tenni, hisz valós önbizalma szinte egy szál sem - persze ezt másoknak nem kötötte az orrára - kidolgozott egy stratégiát.

Mivel is láncolhatna magához egy ifjú embert....?

Hát, ha sikerül elég felelősségteljeset találnia, akkor csakis a gyerekkel.

Mi következik ebből?

El kell érnie, hogy terhes legyen.

És mivel nőből volt, tudta, hogy ez nem egy bonyolult dolog.

• Találkozott egy sráccal, - hívták, akinek hívták - aki jó alanynak nézett ki. Fiatal, jópofa, tőle jobb anyagi helyzetben, ráhajtott hát, és kis idő múlva jött is az eredmény.

S mivel a srác tényleg felelősnek érezte magát, úgy döntött - elveszi a királylányt.

Csakhogy az élet nem volt rózsás. Rövid házasságuk alatt végigjárták az összes királyságot, majd bérkirályságokban is éldegéltek, de sehol sem volt jó.

Valahogy érezhető volt, hogy ez nem fog összejönni, nem volt tökéletes a választás, nem volt tökéletes az alany. Ez a fiú sosem lesz az alattvalója, túl öntudatos, tudja mit akar, nem lehet csak úgy föléje kerülni.

Sőt annyira nem, hogy mikor megszületett egyszem hercegük a srác elkergette királylányát.

Elege lett a hazugságokból, az agresszióból, intrikákból. De mivel a gyermeket akarta, őt nem engedte hogy magával vigye  felesége.

A leányzó harcolgatott még egy darabig a kishercegért, de inkább csak azt csinálta, amit úgy gondolt, hogy elvárnak tőle.

• Gyári mende-mondák szerint- mert hát kénytelen volt ilyen - számára - alantas tevékenységgel pénzt keresni - jó ideig még a családi pótlékot is felvette a picurra, átvette a télapó és karácsonyi ajándékokat, de odáig már nem jutott, hogy el is juttassa egyszem magzatának.

• Ugyan a bíróságon meg akarta változtatni a gyermekelhelyezést, de közben nem látogatta a kisherceget, és valójában olyan körülményeket sem teremtett, ami miatt megkaphatta volna gyermekét, ok, bérelt egy kis birodalmat/hol itt, hol ott/, de igazából el sem tudta képzelni mi lenne, ha a gyermeket valójában megkapná, hisz semmilyen kapcsolatot nem tartott vele. Eszébe sem jutott, hogyha az apa nem engedi a láthatást, - igaz gyermektartást sem kért tőle - vannak olyan hivatalok, amik ezt biztosíthatnák. Végül is minek? Hisz nem érte el célját, akkor meg fölösleges strapa volt az egész. Így aztán életének ez a momentuma feledésbe merült.

• Annyira feledésbe merült, hogyha - kivétel orvos - megkérdezik tőle, felteszik neki azt a kérdést, hogy hány gyereke van, kapásból csak a második házasságából született két utóbbit említi.

• A kisherceg közben cseperedett, apja új kapcsolatából testvérei születtek. Lehetett olyan hét éves, amikor elmondták neki, hogy miért más név van beírva "anyja neve"-nek, mint a másik kettőnek. Ekkor megkérdezte az apja tőle, hogy szeretné-e látni az anyját? Mert akkor a föld alól is előkeríti...De a herceg elzárkózott előle... Csak mérges nézés volt a válasz. Azóta is, ha az anyjáról van szó csak annyit mond az apjának: Te vagy nekem az anyám, és az apám is....

• A mi kis királylányunk közben annyira lesüllyedt, hogy azoknak a ritka embereknek, akik nagyon-nagyon felszínesen ismerték a fenti story-t szükség szerint mást mondott róla. Van, akinek azt mondta, hogy a nagyszülei nevelik kishercegét. Olyan is volt, aki úgy tudta, állami gondozásba került. És hát olyat is mondott - mikor azt akarta, hogy ne faggassák többet róla - hogy meghalt....De persze egyik sem igaz. Hála az Égnek él és virul, és édesapja nevelte fel először még szülői segédlettel, aztán meg új párjával... Családon belül később sosem volt téma előző élete. Se új párja, sem a gyermekei előtt. Hisz ne feledjük - a manipuláció nagymestere. Mindenkiből kiszed mindent, magáról viszont csak annyit árul el, ami feltétlenül szükségeltetik, vagy netán hasznára válik.

Királylányunk sajnos nem vette észre, hogy bár kívülről hófehérre festette magát, a belsője kezdett feketedni. Pedig itt még lehetett volna másképp is.

Ha tanul abból, ami megtörtént vele, akkor minden másképp lehetett volna.

De nem.

Ő tudta, hogy neki több dukál. És ő akarja eldönteni, hogy ki legyen a nyertes. Ezért hát ugyanehhez a taktikához folyamodott következőre is.

Ismét kedvezett a szerencse. Talált egy srácot, aki helyes volt, jópofa, aranyos, és várható volt, hogy anyagilag is le tud tenni majd valamit az asztalra.

Már hónapok óta együtt jártak, amikor még tartott a gyermekelhelyezési per, de valahogy elfelejtett róla egy szót is ejteni. Hogy, figyelj hercegem: Úgy készülj, lehet hogy hárman indítjuk az életet. A srác ugyan tudta, hogy van egy előző házasságból született picur, de elfogadta azt, amit párja mondott, nem szivesen beszél a témáról. Fiatal volt még nagyon, két évvel fiatalabb a királylánynál is... És valójában nem is úgy gondolt a kapcsolatra, hogy ez lesz az igazi. Nem is beszéltek ilyen témáról. Mivel elfoglalt volt, jó volt, hogy ott van egy leányzó a közelében, nem kell keresgélni, hisz idő az nincs rá. Azt hitte, az gondolta hogy a királylány is csak lazulni akar. De aztán a nagy lazulásnak egy terhesség lett a vége. A leányzó benyomta az ismétlés gombot, és kezdődött újra a történet.

Ez a srác nem vette el egyből, de mellé szegődött. Igen, szegődött. Ő tökéletes alanynak bizonyult. Mindent elhitt neki. Mindent az égadta világon. És magától értetődőnek vette, hogy mindenben mellette áll.

Mondhatott saját magáról bármit, ha valamit nem mondott, biztos lehetett benne, hogy soha az életben ki nem tudódik, mert a srác sosem vájkált az életében. Elfogadta úgy, ahogy volt. Elhitte azt is, - bár nagy munkába tellett -  hogy ő egy saját magában tehetetlen, szerencsétlen ember, akinek piszok szerencséje van, hogy ez a csoda, ez a tökéletes ember egyáltalán szemet vetett rá, és megengedte, hogy a közelébe kerüljön. Hogy nélküle döntött a terhesség mellett? Na bumm... Hát mit tegyen? Ha annyira szereti?

• Persze első perctől kezdve voltak gondok. sőt problémák is dögivel. De ezt még a srác nem érzékelte. Azt hitte, hogy családja ok nélkül fordul ellene, hogy ok nélkül méregetik gyanakvóan választottját, és bár párja egy ártatlan lélek, anyja, nagyanyja képesek ellene fordulni. Már kezdte útálni őket. Hisz egy idő után anyja még - felesége szerint - a tanácshoz is bement, hogy nehogy kiutalják fia feleségének a bérlakást, hisz nem helyi lakos. Elhitte, miért ne hitte volna...?Meg még a legelején, úgyszint az anyja - felesége szerint - azt mondta rá, hogy egy k...a. Hát mit gondoljon így az ember? Tisztázni - alkatából adódóan - valahogy nem akarta a dolgot - szembesülni kéne a valósággal - ezért egyszerűbb volt szembefordulni családtagjaival, és tejes mellszélességgel kiállni királyleányzója mellett.

És ezzel aztán elszabadult minden. Innentől kezdve vált tökéletes alannyá. Bármit beadhatott neki a királylány, fel sem merült a srácban, hogy hazudhatnak neki.

Kitartás volt dögivel. Évtizedek teltek el, mind nagyobb problémákkal tarkítva.

A királylány uralkodott, párja meg alattvaló volt. Ezen a téren maga volt  A tökély. Legalábbis jó ideig...

De az alattvalók is gondolkodnak.

Sőt, ha magányosnak érzik magukat, akkor még többet gondolkodnak. Márpedig magány az volt bőven. Lélekben.

És lassan kezdett összeállni a kép.

Kezdte érezni, hogy nem biztos, hogy az a fekete, amit uralkodója megjelölt annak, és nem biztos, hogy az a fehér, amit most annak lát.

Kicsit kapargatott, kicsit nézelődött, és már nem érezte, hanem TUDTA.

• Rájött, - bár igaz későn - hogy ki is valójában az az ember, akit ő szeretett, és piszok sok mindent elnézett neki. Átlépett rajta. Mert az élet normálisan erről szólna. Szeretetről, elfogadásról.

Nem a másik eltaposásáról...

Ja, hogy közben rákapott a sörre?

Mikor az emberke egyedül van az egész világegyetemben, igazi barát, rokon már nem áll mellette, mert mindenki távolságot tart, szeretet meg egy szál se, sok minden számításba jöhet, csak a józan élet nem...

Élet?! Nem volt az élet - hanem égtek...

Királylányunk kifele tökéletes háziasszony, családjáért élő anya, a házasság szent elkötelezettje, férjét alapvető hibái ellenére elviselő, a szenteknél is szentebb ember lett. Párja meg, akit elviselnek...

De ez már egy másik történet.

Tehát mesénkben a boldog végkifejlet elmarad. Ásó, kapa, nagyharang helyett maradt a nagy harag. 

Harag? Már az sem. Inkább közöny...

Tanulság?

Egyelőre abszolut de semmi. Talán csak annyi, ha nárcisztikus királylánnyal, vagy királyfival hoz össze a sors - köszönj el rebegve, és fuss, amíg nem késő...!!!