Neked nem viszket mostanában a talpad? Hogy menni kéne innen, méghozzá jó messzire - és egy ideig vissza se nézni? Nem hittem volna, hogy előfordulhat velem ilyen az életben, hogy a saját hazámban nem érzem jól magam.  

Nem, nem vagyok kisebbségi, nem az a bajom. Egyszerűen úgy érzem, hogy ez MÁR nem az én hazám már.

Olyan az egész, mintha az udvarról, az ablakon keresztül figyelném a történéseket. De még ott is rám szólnak, hogy vigyázzak a falra, meg a virágágyásra, ja... és ne maszatoljam össze a koszos mancsommal a frissen lenyalt ablakot.

Hát, ez van.

Figyelj! Én nem nézek ki senkiből semmi rosszat.

Úgy vagyok vele, hogy az emberek alapvetően jót akarnak, csak legfeljebb nem jó helyen ragadják meg a problémát.

Most gondoljam azt, hogy egész életében átvert? Az is szar érzés. Mert akkor meg ott van a nagy kérdés, hogy ennyire hülye lennék, hogy mindent beveszek, mint a szopós malac?

A tegnapi nap nagyon betett az ügynek.

Ez apám már nevetséges komédia. Annyira nevetséges, hogy igazság szerint szavakat nem találok rá, de nem is akarok, mert már az egészhez türelmem sincs.

Pár évvel ezelőtt még ez a Viktor ember arról beszélt, de lehet, hogy csak papolt, - nem szabad bohóckodás szintre lesüllyeszteni a demokrácia egyik legnagyobb intézményét, a népszavazást.

Ne, ide figyelj kisöreg!

Akkor a tegnapi mi a fészkes fene volt?

Tán békemenet?

Vagy kiszorítósdi?

Nem értem, tudni meg éppen nem tudom, hogy gondolkodik Orbán. Igen, így egyes számban. Mert abban biztos vagyok, hogy itt, széles e hazában nem történhet olyan, amiről ő nem tud.

Nem érdekel, bárki mit mond, én tutira veszem, hogyha hirtelen lemondana, vagy történne valami, lekerülne a Párt éléről, a FIDESZ egy az egyben összeomlana. Ez az ember tartja életben. Pontosabban nem ő, hanem azok, akik a megszállottjai, akik vakon hisznek benne. Mindegy mi történik, hogy az ország nagy része a trutyiban tocsog, az a lényeg, hogy körülöttük épülgetnek a dolgok, nekik ok. Fogalmuk sincs, de abszolút nem is érdekli őket, hogy mi van lentebb két lépcsőfokkal. Odáig már nem látnak, nem hallanak.

Aztán ott van az a tábor, akiket a nincstelenek közül toboroztak. Tudod mi van.... - Jó a többséghez tartozni. Az emberek nagy százaléka így van ezzel. Bizony, sokan. Máshol sikerélmény nincs, ezért legalább ezen a téren tartozzak az elitcsapathoz. A múltkorában egy hajléktalannal beszélgettem pár szót. Na, neki aztán már tényleg nem fenékig tejfel, még egy vékonyka pilléje sem jutott.

Mégis a Főnököt éltette. Fél órán keresztül másról sem beszélt, csak hogy milyen egy "fasza gyerek". Nem szóltam rá különösebbet, mert nincs értelme. Az ilyet meggyőzni úgyse lehet. Az embereket csak a tapasztalat tudja úgy igazán, tartósan meggyőzni.

Én mindig figyeltem a körülöttem lévő világot. Emlékszem a régi dolgokra, tudom, ki mit mondott akár tíz-húsz évvel ezelőtt. Nem mindenki van ezzel így, tudom. Sokaknak az a fontos, hogy most mit mondasz. Ha szépet, akkor minden feledésbe merül. És ami nekik nem ok, szerintem el sem jut a tudatukig. Szelektálnak. Van az úgy.

A gyerekek? Kint vannak Svédországban. Először a lányom ment ki, aztán mikor végzett a fiam, ő is utánament. Legalább egy városban vannak. Dolgoznak, megélnek, ÉLNEK. Havonta küldenek egy kis pénzt a lakásfenntartásra. Másképp halott lennék. Nem mentek volna ki, dehogy akartak. Csak hát nem volt munka. Vagy ha volt, akkor ideig-óráig. A főnök kihasználta őket, halálra dolgoztatta, aztán kiszúrta a szemüket egy kis alamizsnával. Ezt egy idősebb ember elviseli, de egy fiatal, akinek még tervei vannak, előtte az élet, nehezen emészti meg. Na, hát az enyémek meg sem próbálták. Az első adandó alkalommal leléptek. Most pedig már az állampolgárságot kérvényezik, és ráadásul jó eséllyel.

Az asszony? Nem, nem váltunk el, de kint van már 5 éve ő is. Így jó ez, minél távolabb. Sose volt jó vele, nagyon rám telepedett. Azt hitte, hogy a tulajdona vagyok, meg hát hülyének nézett, azt gondolta, meg még ki is mondta, mások előtt is, mindenben fogni kell a kezem. A végén már Te is elhiszed, hogy így van.

Na! Ugyanez megy most itt nagyban. Érted, mire gondolok...?

Ötvenen felül vagyok, van pár szakmám, néhányat egész jól is csinálok. Csinálnék...

Munkám, az nincs. Nem azért mert nem akarok dolgozni, vagy nem értek a szakmához, vagy netán lassú lennék. Egyszerűen nincs. Azért, mert eljárt fölöttem az idő.

Mostanában a főnöknek az a fontos, hogy fiatal légy. 50 fölött a kutyának nem kellesz.

Még nem fogták fel, hogy az én korosztályom mindent megtesz azért, hogy dolgozhasson. Megbecsüli a munkát. Lehet, hogy kicsit lassúbb, mint a húszéves, de amennyivel lassúbb, annyival pontosabb is.

Egyszer csak rájönnek.

Nem értem én az egészet.

Ha egyszer ennyire nincs munka ennek a korosztálynak, akkor mi a fenének kellett megemelni a nyugdíjkorhatárt. Még több mint tíz évem van.

Hol fogom kihúzni?

Segélyen? Vagy közmunkán? Ebben a fene nagy teljes foglalkoztatottságban? Nem most kezdődött a munkanélküliségem, vagy három éve. Néha szerzek pár hónapot, igazság szerint általában olyan helyen, ahová a kutya sem jelentkezik. Eddig még kihúztam, ha nehezen is.

De a tegnapi nap nagyon betett.

Most komolyan el kezdtem gondolkodni, hogy talán lépnem kell. Én nem akartam kimenni, mert nagyon kötődöm itt mindenhez. Ok, nem mindenhez, de nagyon sok mindenhez. Aztán itt van anyám is. Ő se fiatal már, ha kiszédelgek, akkor mi lesz vele? Volt, hogy csak a Dunántúl-t felvetettem, már attól patáliába esett. Hát, ha azt mondanám hogy kimegyek Angliába, vagy Írországba...

Pedig most nem jó, nagyon nem. Mennék is, meg maradnék is.

De már annyira szarul érzem magam a saját bőrömben, hogy valamit mindenképp lépnem kell.

Én nem tudom, hogy belegondolt már ez az ember, mennyire belenyúl mások életébe? Már szinte úgy érzem, itt ül velem a nappaliban. Sokszor meg a nyakamba csimpaszkodva.

Figyelj, én alapvetően középutas lennék.

Tudod, miért hajlok a baloldal fele?

Azért, mert ilyen a jobboldal.

Én azt nem tudom elviselni, hogy rétegeket semmibe néznek. Persze ehhez az is kell, hogy a rétegben én is benne legyek. Mert akkor makacsabb az ember.

Próbáltam evickélni, tenni valamit. De nem látom most még, hogy változhatna valami. Valahogy nagyon elölte az emberek hitét. Önmagukban.

Én sosem bírtam az igazságtalanságot.

Pedig most abban élünk.

Mindenkin, mindenen simán átlépnek, ha az érdek azt diktálja.

Én nem akarok ilyen országban élni, nekem ezzel tele a hócipőm.

Ki tudja, mennyi időm van még hátra. Lehet, hogy kint nem azt csinálom majd amit szeretek, lehet hogy nem tudok majd a szakmámban elhelyezkedni, de legalább megszabadulok a napi gondoktól, meg attól az érzéstől, hogy a nyakamon ül az egész banda...

Tudom, hogy mennem kell. KELL.